A sün dilemmája

Megvettem. Hónapok óta spóroltunk rá. Kiszámoltuk. Kinéztem. Elolvastam egy-két tesztet. Na jó, azokat naponta többször. Aztán ma végre megcsörrent a telefon - "Megérkezett.".

Hát ez is eljött - gondoltam. Hazafelé bágyadtan ballagtam a kezemben lassan ólommá szelídült integrált áramköreimmel.Úgyis ellopják útközben. Vagy elütnek, ez az! Vártam, hogy valami pillanatnyi apokalipszis elrabolja hónapok, évek várakozásaképp született drágaszágomat.

Nem jöttek. Se tolvaj, se gyilkos gázoló. Hazaértem vele...

Ekkor kezdődtek a bajok. Évi megmondta, ha költök a vésztartalékból, nekem reszeltek... Na jó. Nem bontom még ki. Komótosan leraktam a batyut - hatalmas műanyag szatyor, szinte már hullazsák kategória. A mosógépet kerülgettem, indítottam egy mosást. Beszarás. Itt van a lakásban két 45 nanométeres processzormag. Meg egy 8800 GT. Igaz, nem Shelby, és nem Mustang, de illik rá a lóerő-hegyeket sejtető GT név. Pedig "csak" egy grafikus kártya. És nem is a legdrágább, szerény negyvenötért vettem. Mégiscsak össze kéne rakni...

Nem mertem. Évit kávéval vártam, aztán türelmetlenül, miután érkezésétől számítva még vagy félórát csevegett valami kehes munkatársnőjével, heherészve, mintha a világ fontosabb lenne, mint az én drágaszágom...

Aztán... peregtek a percek, szó szót követett, lebaszás lebaszást, de már nem volt hátraarc. A gép megérkezett, és lapulva várta, hogy sötét hatalmába kerítsen, amint megérintem.

Megérintettem. Szépen, komótosan levetkőztettem. "Csak a füüüülbevalóóóó...." gondoltam, de nem volt rajta. Az előző tulajdonost kíméletlen kimértséggel, undorodva vettem ki a házból. Aztán megenyhültem, végülis, hat évig szolgált...

Izzadtam. Fürtökben lógott rólam a verejték nyúlós ragacsa. De némi óvatoskodás, agresszív rántás és lihegés után bevégeztetett... a házba új alap (lap), bivalyerős szív (E8400), és leláncolt vadállat (a gété) költözött. Kapott csilli-villi Geil (buzi?) memóriát is, hogy fejben tudjon tartani húsz centit.

Na, gondoltam, mostmár csak be kéne indítani...  és beindult. A Windows meg beszart. Kösz, MicroShaft.

XP cédé elő, particionál, telepítő indít. És akkor...  raaaj-TA! Meglódultak a pacik. Röpke 5 perc alatt feltelepült a Windows. Rekord idő egy félig döglött vinyóval. Aztán jött az első indítás, és *HUSS*.. csak úgy repült az én drágám. Meg Évi fejemhez vágott megjegyzései.

Hihhetetlenül gyors. Annyira gyors, hogy mellette mézes nyugalommal csordul az idő. Szerintem ezt külön e célra tenyésztett elbóniai kucsmások tervezték a jövőből. Ilyet ember csak álmodni tud.

De, csak, hogy ércsétek, még egyszer:

AZTAKURVADEGYORS!

Most meg mehetek megint két hétre Flóridába segíteni amcsi bajtársainknak a nagy közös projektben, amiben gyakorlatilag helyettük is mi fejlesztettünk eddig. Na mindegy...

Csók a családnak - a csonka családnak.

Feloldódtam. Az életben. Életben oldott élet vagyok. Basszameg. Legyek határok nélkül?

Mai sünbölcselet : Bújj vissza. Akkor újra látnak majd. Akkor újra fájhatsz majd. Újra fázhatsz, ehetsz, játszhatsz. Fáradsz?

Volt már olyan érzésed, hogy a monitor betűi mögött értelem lakozik? Hogy a drót másik végén nem gép csépel? Olyan, mintha kopognék. Belülre. Keresem a drót végét a szemem mögött. Meddig tart még?

Időnként pillantok kifelé. Ugyanaz a trágya. Szétloptuk az unokáinktól bérelt országot. Mindenki. Én mér' nem keresek 200 milliót évente?

Sötét van. Tapintható, gonosz, zsíros-nyálkás, cuppogó-hörgő.

Nagyon sötét.

Gyújtsatok tüzet! Hadd bújjak tüzetek közelébe melegedni. Míg égtek, ígérem nem oltom el. Kell a meleg.

Ha már mást nem hagytok a jövendő kissüneimnek.

Frissülök. Fél éve már. "Maj' köv hónabba." - mondtuk sokszor.

Mielőtt előző - életem első saját kétkezi munkából termelt monitora - kiadta volna végleg lelkét, nyugdíjaztam. Pénteken némi telefonálgatás után beugrottam a "felhasználóhoz" címzett körúti közértbe vajér, tejér, LCD-ér, a számfüligér. :)

Persze a sztori nem volt magától értetődő, a fél éve körvonalazódott tervet az utolsó pillanatban módosítani kellett. 206BW ügynök ugyanis b@szott lenni pixelhiba nélkül. Volt viszont "kisöccse", 223BW, aki majd 2 collal szélesebb mellkasú. Igen, jobbra az ott a sárkányom, Mongo, Ő vigyáz a cuccra.  

 

Akit buzinak néznek szilveszter este retiküllel és koponyás övcsattal, az ne örüljön? Há ne fürgggyéllle! 
 

Fagyoskodom. Napok óta már. Bár mióta újra pestországban rohaszt az élet, tíz fölé is felkúszik a hőmérő higanyszála.

Állunk. Lefagy. Az állunk. Bár előttünk, bár utánunk... Rob barátommal egy blaha közeli lebuj lépcsőfeljárójában szellőztetjük agyon agyonvágyó agyunk. Szilveszter éjszaka. Néhány Jäger után még mindig józanabbul vagyunk, mint a lányok. Ők lent rázzák a hideget a tánctéren. Táskát nem hagyunk őrizetlenül, így én retiküllel a vállamon - mivel mással így szilveszterkor - reszketek, miközben újabb szofi füstöl a számban. Huszonöt vagyok. Szakállas. Pocakos. Ezek tetejébe ráadásul férfi. Nyakamban egy női retiküllel a jégvirágos utcán cigizek. Vigyorgok. Megáll mellettem A Nő. Pontosabban a Jenő. A Hü Jenő.

- Ugye itt nem csak melegek vannak?
- Hogyan?
- Itt lent, ugye nem csak melegek vannak?
- Hogy mi?! (beszélsz angolul? ANNNNGOLULAKURVAANYÁD, harsogja egy régi emlék bennem)
- Hát lent. Merthogy a férjem miatt...
- Neem, nyugodtan menjetek csak le. Itt normális emberek vannak (infósnak rögtön beugrik: #define normal)

Gondolom magamban: Miafaszér kell magyarázzam egy pestinek, hogy hol folyik a lánchíd? Ha bárba menne, menjen, azt' igyon. Ha meg inni megy, mit érdekli, ki mit csinál odalenn? Ha meg nem érdekli, mi köze hozzá, kinek mi a szexuális identitászavara? Ha én női retiküllel a hónom alatt egy tagbaszakadtnak látszó marcona fickóval vihorászok, attól Ő nyugodtan lemehet inni egyet szilveszterkor a férjével, nem? Mert ha teszemazt még ha más lenne a szexuális beállítódásom, akkor is, ki az a tirpák, aki más párjára rárabol annak jelenlétében (meg a sajátjáéban)? Hát hol a faszba' éltek ti büdös parasztok, akik lenézitek a magamfajta csóró vidéki köcsögöt, mer' biztos buzi meg tanulatlan, meg különbenis? Hát rohadjon ki a beletek, ha ennyire kretének vagytok, hogy nincs bennetek egy csepp együttérzés, se megértés, se intelligencia. Á, mégse. Ne rohadjatok meg. Csukódjon rátok a metró ajtaja amikor a nyakatok félúton van. Meg még ötször. Ahogy a cigány bicskájába ugrik hátast az ember.

- Ah, akkor jó.

Erre megjelenik a "férjem". Csöppet se néz ki másnak, mint mindenki más. Csakhogy ő máshogy néz mindenkire, aki más. És valszeg Frojd atyánk szottyadtra szopatná, ahogy elnézem. Nagyapád tömte a segged dióval? Mivan, német vagy, vagy mi? A fickó, mintha a világ torz tükör lenne csupán, magától értetődően kijelenti:

-Merha' buzik vannak lenn, én oszt szétszedem őket!
- Jóvan, menjetek le nyugodtan. Nem mintha bajom lenne a melegekkel, de azér' állok itt retiküllel a vállamon, Rob barátommal, mer' a menyasszonyom a színpadot koptatja.
- Jaa, jóvan akkó. Akkó...
- Akkó mennyé akkó! (gondolom én serényen)

Lemenődnek a lépcső által. Mi maradunk. Röhögünk. Nagy az állatkert. Alacsony. A kerítés. Nyerítés. Megyek. Le. Inni. Sokat. Kólát. Lájtot. Mer' az hiába műjanyag, legalább nem zsíros. Fene. A belembe. Abba bele.

Boldog bújjékot mindenkibe.

"Anyátok"at ordítok. Karácsonyi ajándékvadász napok után küldi ki a zelektromos nyűvek a HUSZONKÉTEZRES elszámolót. Ezér' dolgoztam egész évbe - abba bele, mondaná Kóp.

Hát kívánok minden konnektortukásznak meg számlázószoftverfejlesztőnek boldog ulást. Pont amennyi nekem jutott - leosztva mindre.

Dühöngök. Rohad a világ, benne rohadunk. Remélem az a zsebes is megrohad, aki ma kirabolta a menyasszonyomat. Hajléktalan kezébe került műanyag lénye - kártyák, azonosítók, minden. Még jó, hogy egy gyűrűért cserébe visszakapta magát illető magát.

Bőrkabátos Lehel-téri zsebmetszők egybesüljetek. Kívánok így ünnepek előtt sok boldog gyertyafényes éjszakát egy hideg, penészfalú kriptában az anyátok tetemét gyalázva.

Mag vagyok. Bennetek várakozom csöndbe burkolózva. S eljön majd az a korty, amelytől szendergő lényem burjánzani kezd odabenn.

Meglásd, így lesz. Minden, ami vagyok, része az egésznek, melyből Nektek is adtam lehelletnyit. Belétek sírtam, szívetekbe nevettem lényegem. Hogyan is menekülhetnétek?

Bennetek vagyok, s ébredni hívom zilált magjait lelkemnek. Van belőlem egy, ki szólít. Zokog börtönében. Véres húrokon zenél neki a halál karma. A halál: karma?

Ne búsulj magadban. Búsulok benned. S ha legtöbb, mit csöpp darabkámmal tehetek, hogy melletted maradok, sosem leszel egyedül.

Álmodtam. Halszemeim tört fényét új színekkel mosta éberre a pihegőidő.

Gondolkodtam. Mint annyian nem. Megmértem magam. Ezúttal mérleg és súlyok nem arany s ólom. Nem annyi az annyi. Nem itt. Most nem. Többé nem. Ha a vak látni kezdene, kevésbé lepődik meg.

Vegyél. Korunk egy szóban. Minden szín, illat, íz, tapintás, dallam. Minden felcímkézve, beharangozva. Vegyél. Egyél. Viseld. Használd. Hallgasd. Idd.

Egyétek csak. Tompuljatok tovább.

Holnap? Reklám. Nekünk! Pénz. Ühü. Hogy megvegyük a következő csúcstalálmányt is.

Várok. Mindig a következőre. Roham. Indul. Már remeg a kezem. Billentyűzet ragad karmaim közé. Lohol a világ. Arcok és szavak változnak. A felszín buborékjai. Belül mind olaj, szenny és bűz. Vagy..?

Néha színes bubik jönnek. Hangokkal, képekkel. Huszonéves ifjú hal meg munkába menet. Pedig nem ő előzött. De nem is ő szenved. Jägert iszunk vele. Igaz, ő már a Fátyol túloldaláról. De nem felejtünk. "Vérünkből vért és könnyet büntetlenül senki nem fakaszthat."

Ez már nem az a világ. Itt mindenki fakaszt. Vért is, könnyet is.Arcomon olykor vérből nyílt rózsák virulnak. Szemeim patakja feltámad hamvaiból. Élek. Sírok. Így megy ez.

Játszom. Takaros mondatokkal, színes embereknek tűnő holtakkal. Tarkítom velük, takarítom velük lelkem világát. Holt kő sosemvolt testekből. Utcákat fedő, házakat vállain cipelő kő. Szennyből és pénzből építünk várost, mert holt köveink kezdik feladni. I dare you to judge me, and feel the same way I do.